Új fényképezőgép a csapatban, Sony A7II!
- Red Panda Media
- Apr 21, 2019
- 2 min read
Új vázat sikerült beszereznie Tominak az előző Sony A7R helyére. Személy szerint én már az előző modellel készült képeit is csodálattal néztem, a mostaniaknál meg hosszasan kereshettem az államat a ház parkettáján.
Kifaggattam Tomit az új szerzeményről, erről olvashattok egy rövidebb interjút, majd természetesen a cikk végén mutatunk pár képet is, melyek már az új vázzal készültek.
"Alapvetően a fotózást mondhatni komolyabban (persze jelenleg is amatőr szinten) egy Sony A6000-es vázzal kezdtem. Tanulni és tapasztalatot szerezni számomra tökéletes volt. Nagyon megszerettem ezt a vázat és több évig ezzel fényképeztem.
Aztán jött egy pont amikor már úgy éreztem ideje Full Frame-re váltani. Ez a pont volt a Red Panda Media létrejötte.
Itt sok vacilálás után egy Sony A7R váz került hozzám, ami sokáig nem volt meg. Valamivel több mint fél évig használtam, de nem sikerült maradéktalanul összebarátkoznom vele. Ez persze nem a váz hibája, sokkal inkább annak tudható be, hogy nem voltam elég körültekintő a cserekor.
Áronnal ekkor már javában dolgoztunk Red Pandás projektünkön, amihez úgy éreztem kell a váltás újfent.
Kicsit több mint egy hete már boldog tulajdonosa vagyok egy Sony A7II-es váznak, amivel már sikerült is pár próba fotót és videót készítenünk. Mondhatjuk úgy is , hogy újra megjött a kedvem a fotózáshoz. Többek közt egy barátunk 350Z-je is ezek közt van, melyről hamarosan videót is láthattok."




Műszaki jellemzők:
- Képérzékelő: 35,8 x 23,9 mm - 24 Mpixel effektív felbontású CMOS
- 5 tengelyes stabilizáció
- Időjárásálló váz
- ISO100-25600 érzékenység, kiterjeszthető ISO50-51200-ra
- max. 1/8000 mp-es zársebesség
- RAW formátum támogatása
- tömörítetlen RAW is elérhető
- LCD: 3”-os, dönthető, 1,23 millió szubpixel
- A felbontás maradt 1920×1080 pixeles viszont már támogatja az XAVC S kodeket, amely Full Hd felbontásban 60 kép/mp frissítés mellett 50 Mbps sávszélességű fájlokat hoz létre. S-Log2 is elérhető amely nagy dinamikatartományú felvételek készítését segíti.
- Sztereó beépített mikrofon
- Fejhallgató és mikrofon csatlakozó, XLR támogatás adapterrel
- Kontraszt alapú automatikus élességállítás, 117 fázis-különbség alapú AF pont a szenzorra integrálva.
Comentários